A szerző nyolcvanas évek végén írott naplója egy disszdálás története. A rendszerváltás körüli évek szubjektív korrajza, emellett egyes részei underground zenetörténeti dokumentumnak is tekinthetők. Saját és sorstársainak - olykor szívszorító sorsán keresztül mutatja be az időszak társadalmi és politikai abszurditásait.
A kiadványt illusztrálták:
Fe Lugossy László, Ef Zámbó István, Wahorn András, Bánhalmi Andrea.
Borítóterv és tipográfia: Bánhalmi Andrea
Hátsó borítón, Tulok András fotója
(Stílusház 20011)
A napló könyvbemutatójára 2011 november 22.-én került sor a budapesti gödör klubban, ahol a szerző több régi, és mai alternatív zenekarával koncertezett.
Az esemény képekben |videókon|
Millenniumi Földalatti Vasút|videó|
Magyar Péter-Kreutz László |videó|
Kreutz László & Magyar Péter |Videó|
Közreműködtek
Kreutz László
Fraktál fúvósok. Bajka Péter, Németh Róbert, David Karla, Kósa Csaba, Gergely Tamás, Kelempájsz Zénó.
D'e Part zenekar. ef Zámbó István, Andrej Kiszeljov, Horváth Dániel, Pénzes Olivér, Török Péter, Csányi Viktor.
IsaPur. Mészáros Péter, Brém Miklós, Sallós Csaba,
Millenniumi Földalatti Vasútvonal. Tóth József, Andrej Kiszeljov, Kelényi Gábor, Gergely Tamás.
Hús.Fákó Árpád, Andrej Kiszeljov, Gergely Tamás
Másik Szoba. Kalapos Éva Veronika, Brém Miklós, Kerekréti Szabolcs, Kiss Jácint, Tóth Csaba.
Ági és a Fiúk. Antal Szilveszter, Horváth Gábor, Bárdos Ági.
Magyar Péter.
A lágergép harmadik füstje - a magyar rendőr.
A "hálóteremben" viszontláttam a rendőrt a családjával. Azért kellett neki disszidálni, mert egy ismerőse beállt a...
A 21-es szoba a Tauberban.
Kb. 15 négyzetméter összesen, ablaka egy tűzfalra néz (ilyen helyeket amerikai filmekben láttam), és a budapesti 6. kerületben...
Elbúcsúztunk a családtól. -Évekkel később elterjedt egy legenda rólam, hogy nem engedték a vámőrök kivinni a dobomat, ezért én azt a két ország közötti semleges területen kidobáltam az autóból-. Persze nem így volt.
Elérkezett az indulás ideje, 1987. november 25. –én este 7 kor.
Hideg volt, otthonfelejtettem a térképeket, nem világított a hátsó lámpám, elromlott az elemlámpám...
Október 19. Szerda.
Borzasztó dolog történt reggel 5, és 6 óra között. Meghalt S. Zsolt. (15-ös szoba). Tavaly augusztusban érkeztek két gyerekkel. Nem tudni hogy áll a németesítésük, de gondolom, így már sehogy. Ez egy őrület így meghalni egy rohadt lepattant harmadosztályú menekültpanzióban. Valószínűleg tudta, hogy mi vár rá. Holnap lesz a ravatal, és pénteken 2-kor a temetés.1987. December 28.
Zenét hallgattam, gyakoroltam, levelünk érkezett. Szélvihar van. Telefonálni kellene a Wolfgang Mitterernek, akivel egyszer Magyarországon zenéltem. Nagyon érdekes volt, ez az arc egy szintetizátoros, olyan dobost keresett, aki benne van mindenben. Beajánlottak neki. Próbáltunk. Tetszett, a lábdobot feltettük az asztalra, a dobra gesztenyéket helyeztünk, és azon doboltam, kísértem a szintit. Felvette a TV híradó, tényleg nagyon spontán kis műsort játszottunk. A Wolfgang mondta, ha Ausztriába járok, keressem fel. Gondoltam, most meg lehetne kérdezni tőle, mi a pálya zenekarilag? Este 11 kor a Szabad Európa rádiót hallgattam. Iszonyú súlyos baromságokat beszélnek Magyarországon! Valaki kitalálta, hogy ha társadalmi problémája lenne az embernek, akkor az erre a célra készített levélládaszerű dobozokba dobja bele, gondolom A/4 lapon a véleményét.A temetés.
Délután 1-kor kezdődött a ceremónia. 40 éve nem temettek Magyar embert Podersdorfban, így sajnos ez egy furcsa esemény lett. Hivatalosan is voltak résztvevők: két tisztviselő a Traiskircheni menekültlágerból, a falu polgármestere, és a Tauberné. (Azt állították róla, csak azért ment el, hogy ne szólják meg a népek). A terem közepén volt a koporsó, volt rajta egy ablak, én nem néztem bele. A terem két oldalán elhelyezkedtünk szigorú hierarchiában, a paphoz legközelebb a család helyezkedet el, majd a bajtársak (menekültek). A menekült sor első embere a Viktor volt, aki megtette azt, amit itt sem kellett volna, részeg volt. Sokszor bemondta az Ámen-t, szerencsére nem mindig hallatszott, mert a siratóasszonyok nagyon lármáztak. Amikor a családnak ostyát osztott a pap, akkor a Viktor térdre esett, és úgy könyörgött ostyáért. (A pap tétovázott, de végül adott ostyát). Én nem tudtam, hogy ő ennyire vallásos, és azt sem értem, miért ragaszkodik az ostyához, amikor nyilvánvaló, hogy az a család felé szimbólum. (Mik vannak itt külföldön)!
A koporsó kivitelét, a La, Sanyi, Viktor, Hajtó Feri, Csaba, és én vállaltuk, nem lett meg a tíz ember (neheztelt is a pap, hogy miért van ez). Kint eleredt az eső, és be volt borulva. Lassan a sírhoz értünk, a koporsó nehéz volt. Megálltunk a sír szélén, és a pap itt elmondta az utolsó szavakat, amikor a Viktor megcsúszott, és majdnem beleesett a gödörbe. A tartóemberek fele alig bírta röhögés nélkül, természetesen ez nem látszott rajtuk, mert uraltuk a helyzetet. A pap reakciója egy nézés lett. Ez egy filmben így festene. Kamera, nagy közeli a pap arcát látja, ahogy egy esőcsepp lehull az arcáról, egy pillanatra megcsuklik a hangja, és csak felpillant a Viktorra, majd visszatekint az írásra.
Nehéz volt.
1987. December 29.
Ma megint sikerült fürdeni. Tegnap éjjel sokat beszélgettünk a faluról, a helyzetünkről. Zenét hallgattam, (J. J. Cale, Millenniumi Földalatti Vasút), sokat gyakoroltam. Menekülünk, menekülésben vagyunk. Éjjel ½3 ig balhéztunk. Kint szélvihar van, és nagyon hideg. Közel van az Alpok.
1988. Január 6.
Elutaztunk. Eizenstadt Burgenland fővárosa. Nem voltam elájulva. Ausztria úgyis olyan rokokó sütemény ország, hajaj. Nincsenek igazi jó helyek, mint Hollandiában, de nem érdekes. Budapesthez képest ez egy ékszerdoboz, ott minden ház piszkos, büdös van, alig takarítanak.